Múltkor nagyon jól vettük az első akadályt a záró hármasból a BKV Előre ellen. Nagy volt az örömmámor, hiszen a legsikeresebb felállásunkban lemostuk egyik riválisunkat. Már csak két gátat kellett átugranunk, hogy felzárkózva a vezető pároshoz (OTP és Lendület-PPKO) a dobogón várhassuk a karácsonyi ünnepeket. Ez a két ugrás viszont egyáltalán nem ígérkezett könnyűnek. A hátralévő csapatok teljesen különböző harcstílust képviseltek: a Kispest öreg rókákból és egy feltörekvő, lelkes fiatal játékosból állt, a BVSC csapatát hozzáértő edzők által dirigált fiatal, iskolázott ifjú titánok alkotják. Először is Kispesten kellett bizonyítanunk.
Sajnos nem túl jó előjelekkel vágtunk neki ennek a fontos mérkőzésnek. Egyrészt hiányzott Tóth Attila, aki nem csak jó játéka miatt fontos része a MAFC III-nak. Kívülről nagyon jól "látja" a játékot és döntő helyzetekben létfontosságú tanácsokkal tudja ellátni csapattársait, emellett bíztatása többször segítette át a nehéz pillanatokon csapatunk éppen pályán "szenvedő" tagjait. Szintén nem jó ómen volt, hogy Tóth Tamás még Budapest másik végén tartózkodott (munkahelyi kötelezettségek miatt), amikor a többiek már nagyban a bemelegítésnél tartottak. Negyediknek lett beírva és így is csak pont a meccse elejére tudott beesni. A végére hagytam, hogy a Kispest pályája a legellenszenvesebb pályák közé tartozik, a megvilágítás, a pálya borítás, az asztalok mind-mind nagyon megnehezítik az ide látogató csapatok dolgát. A mostani MAFC játékosok közül már többen megfogadták régebben, hogy ide csak a legvégső esetben látogatnak... De most a cél érdekében le kellett küzdenünk ellenérzéseinket és a rossz emlékeket!
A meccs előtt egy nappal azért még bizakodva vártuk a mérkőzést, hiszen papíron jobbak voltunk náluk. A meccsre a Dobi Laci, Kovács Attila, Vaszilisz, Tóth Tamás négyessel készültünk, akik a százalékok és az eddigi csapat-eredmények alapján esélyesebbnek tűntek a Bordás József, Tánczos Attila, Bors Bence, Urbán István Kispest felállásnál. Ellenfelünk egyik játékosa sem volt igazán világverő: Bordás ugyan még 2009-ben a Kerület I-ben ranglista második volt 91%-kal, tavaly azonban csak 108/71-es mutatóig jutott BP II-ben. Tánczos (116/57) rutinos, öreg játékos volt már, megbízhatóan 50% körül teljesített az évek folyamán. Bors Bence pedig papíron inkább a gyengébbek közé tartozik, a Kerület I-ből idén jött fel és lentebb sem szerepelt kiugróan: 116 meccsből 54-et sikerült megnyernie ott. A végére hagytam Urbán Istvánt (72/47). Az idei eredmények alapján jó közepes játékosnak számítottuk, hiszen 4 meccsen "csak" 9 győzelemig jutott (igaz jelentősen árnyalta ezt a teljesítményt, hogy csak a "top" csapatok ellen lépett pályára, ennek fényében mi is büszkék lehetünk rá, hogy megtisztelt minket jelenlétével). Késő bánat volt már, amikor a meccs után értesültünk róla, hogy nem feltétlenül csak a (számunkra) rossz csillagállásnak volt köszönhető aznapi sikeres szereplése... Urbán sporttárs ugyanis sok éven át a Mavex csapatának oszlopos tagja volt és nem adta alább BP I/B-nél, ahol 50%-os teljesítménye figyelemre méltó ellenfélnek predesztinálta. Sajnos ezt mi a saját bőrünkön tapasztalhattuk meg.
A sötét, vihart ígérő fellegek ellenére a mérkőzés első meccsei rácáfoltak a rossz előjelekre. Laci nem csak meggyőző első meccsének köszönhetően, hanem egész napi teljesítménye alapján is fénysugár volt az éjszakában. Első áldozata Tánczos volt. A BKV elleni meccsen már láthattuk, hogy Laci számára a szemcsés játékos olyan hívogató, mint macinak a méz. Most is csak egy leheletnyi ellenállásra futotta mindössze Tánczos erejéből (1 nyert szettre), a záró szettekben a szerzett 3-4 pontoknak is örülhetett. A másik kezdő meccsen hiába volt várható, hogy a fiatal Bors Bence idén már több borsot fog ellenfelei orra alá törni, mint tavaly (egykori csapattársai, Kása Ádám és Májer Csaba is egyre meredekebben felfelé futó pályát futottak be), Attila pörgetései pontosabbaknak bizonyultak mint Bence erőteljes támadásai. A két 3-1-es győzelemmel erősen kezdtünk, aztán belefutottunk az első pofonba: Vaszilisznak semmi esélye sem volt Urbán ellen! Még csak megszorítani sem tudta a Kispest játékosát. Ennek okát akkor még a bevezetésben már bemutatott körülményekben láttuk, akkor még nem ismertük fel Urbánban az gonosz Jedi-lovagot (vagy magát a Császárt?). Közben megérkezett Tamás is, és megkezdte a bemelegítést. Sajnos a bíró már a bemelegítés alatt is számolta a pontokat... Ennek volt köszönhető, hogy mire Tamás már képben volt a játékot illetően, 2-0-ás vezetés állt Bordás neve mellett. Az utolsó szettben már igazi küzdelmet is láthattunk, sajnos a szettlabdák ellenére sem sikerült kierőszakolni a meccs folytatását. 3-0-ás győzelmével Bordás kiegyenlített: 2-2-vel zárult az első kör.
Attilának már nem annyira fekszik a szemcse-játék, mint csapattársának, emellett ezen a meccsen Tánczos új oldalát is megismerhettük. Most, hogy nyeregben érezte magát, nem spórolt a gyilkos tenyeres ütésekkel (Laci nem engedte kibontakozni anno) és biztos győzelmével átvette a Kispest a vezetést. Vaszilisz Bors felett aratott diadalával még tartottuk a lépést, de már ezen a meccsen is látszódtak Vaszilon a bizonytalanság jelei. Egyáltalán nem érezte a pályát és az asztalokat, de a rutin (még) segített és 3-1-re verte Bencét. Tamás és Urbán meccsén kijött a tudáskülönbség és nem a MAFC embere javára. A jól játszó Tamás talán megszoríthatta volna ellenfelét, de ma nem ő jött el játszani. Sima volt ez a meccs is a Kispestnek. Fordulópontnak bizonyult a későbbiekben a Dobi-Bordás gigászi küzdelem, ahol csak nüanszokon múltak a szettek. Ezekből pedig jó sok volt, egészen a döntő szettig eljutottak a játékosok. Időközben Csilla is segítségünkre sietett és az oldalvonalon túlról szorított a MAFC sikerekért. Nem rajta múlott, hogy 6-1-es vezetése után Laci rontott ütéseinek és Bordás klasszis megoldásainak hála az ellenfél örülhetett... Ennek a körnek a végén már aggodalomra adhatott okot az 5-3-as Kispest vezetés.
És ez az aggodalmas arckifejezés, a MAFC játékosok homlokán megjelenő ráncok csak még jobban elmélyültek, látván Vaszil vergődését (és ennek köszönhető felpaprikázott hangulatát). Eleinte próbált támadni, majd ennek kudarca után lassítani a meccset, de sehogy sem tudott kibékülni Tánczos stílusával és a pályával. Több megnyivánulása már felülről súrolta a sportszerűség határát, ezt sajnos át tudtuk érezni az események hatására. Vaszil veszített 3-1-re. Tamás simán hozta a kötelezőt Bors Bence ellen. Majd következett az est másik fénypontja a Laci-Urbán összecsapás képében. A "fénypont" kifejezést a meccs az izgalmaknak, Laci fifikás megoldásainak és nem utolsósorban küzdőszellemének köszönhetően érdemelte ki. 2-0-ás vesztő helyzetben sem adta fel, fogösszeszorítva küzdött tovább, megoldásai nem kevésszer tapsot váltottak ki a nézőkből (persze főként a MAFC-osokból). Sajnos a kelleténél több energiát emésztett fel a visszakapaszkodás és a döntő szettre már nem maradt elég. A mai nap már csak ilyen volt, nem nekünk kedveztek az égiek és ezt a meccset is 3-2-re buktuk el. Mindennek ellenére reszpekt Lacinak, mert ő volt az, aki dacolt a nehézségekkel és életben tartotta a reményeinket! Attilában volt minden bizodalmunk, kapaszkodtunk az utolsó reménysugárba. Még felcsillant előttünk győzelem képe miután az első szettet szép játékkal hozta Attila. A folytatás már nem volt ilyen rózsás, sikerült Bordásnak felülkerekednie. Ezután a vereség után reményeink nagyon elhalványodtak, már csak a döntetlenben bízhattunk és ehhez az összes hátralévő meccset nyernünk kellett!
A Tánczos-Tóth összecsapáson az életben maradás volt a tét, ehhez illő komolysággal állt Tamás az asztalhoz. Már az első szettben is kapott rendesen a szeme közé labdákat Tamás ellenfelétől, de akkor még a szerencse mellette volt. A második szettben aztán már csak a tehetetlenség maradt, ahol egymás után osztotta a kispesti játékos a kemény leütéseket. Egyetlen kiútnak az ellenfele szemcséjére való játék tűnt. Ezzel próbálkozott meg Tamás és legnagyobb meglepetésére bejött: Tánczos egyre többet hibázott és már a fáradás jelei is mutatkoztak rajta. A végére a türelem győzött, és egyetlen bevitt ütéssel ugyan, de győztesen hagyta el Tamás a játékteret. Lacinak a két nehéz meccs után felüdülés és ujjgyakorlat volt a Bors elleni meccs megnyerése. Az esélyek nem nekünk kedveztek a záró meccseken, de a remény hal meg utoljára! Az Urbán-Attila meccs volt az igazán döntő, mert ha ez meglett volna, Vaszil küzdött volna a végén. Attila duplán hátrányban volt, az anti borítás és a furcsa stílus ellenszerét sem tudta megtalálni. Sajnos nem volt esélye a győzelemre. Ezek ismeretében Vaszil már nem tette oda magát, nem volt tétje a Bordás elleni meccsének. Mindezek után nem volt meglepetés aznapi harmadik veresége.
Kaptunk egy leckét az élettől, hogy az igazi győzteseknek hátrányból harcolva is diadalmasniuk kéne! Mi tehát még nem vagyunk azok, de az ehhez hasonló tapasztalatok megerősítik a játékost, a csapatot. Nem felejthetjük el ezt a meccset (pedig az lenne a legjobb), hanem ebből a keserű élményből okulva, kettőzött erővel kell majd küzdenünk a BVSC ellen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése